Kávém a vihar után

Brutális éjszaka volt.

Először csak villámlott és mennydörgött a közelben, aztán esett pár csepp eső. Majd némi szünet és szinte átmenet nélkül jött a mindent elsöprő szélvihar-eső-dörgés-villámlás multikombó... Nem volt szünet két dörgés között, megállás nélkül csapkodott a szél, tépett mag körül mindent. Ha valaki nem volt elég gyors, akkor az ablakokat csapta ki, majd be, a kint hagyott virágokat cserepestül zúzta szét, minden mozdíthatót megreptetett kíméletlenül. Az igazi pusztítást csak reggel a napsütésben lehet látni. Mert most ránk süt a napocska, próbál vigasztalni bennünket. És persze vigasznak ott van nekünk a forró reggeli kávé. Kávé, ahogyan én szeretem. Feketén, sötéten, mint az éjszaka. És bár arra van sokszor, hogy felébredjek, felpörögjek. Most mégis inkább megnyugvást hoz: nincs nagy baj. A vihar elült, csend van, nincs nagy baj. Kezdődik a hétvége és vele együtt a pihenés...