"

Az alapötlet életképes lehetne. Színdarab egy budapesti kávéházról. Vagy a budapesti kávéházakról. Méghozzá azokból az időkből, amikor a körútnak szinte minden sarkán volt egy. Mennyi érdekes történet, mennyi érdekes, köztük sok híres ember. Egykor kávéházakban zajlott az irodalmi élet. A szellemi élet. Anyag volna bőven. Garaczi László mégsem a történelemből merített.

Az EMKE – volt egyszer egy kávéház című darab színlapján az áll: Kolti Helga ötlete nyomán. Az ilyen mondat mindig talány. Nem tudni, hol végződik Kolti Helga, és hol kezdődik Garaczi László. Adott esetben rengeteg ötlet sorakozik föl a Thália színpadán. Attól kezdve, hogy egyáltalán az EMKE-ről szól a történet, addig, hogy embernyi békák ugrálnak föl a színpadon. A kerettörténettől, amely a soron következő világháborúból idézi fel a körutat, a lényegig, a prímásversenyig. Sőt valamiféle vajákos, boszorkányos intrikákig. A szerző körúti legendákból vagy azok utánzatából próbál költészetet varázsolni a színpadra. De ez már a szövegben sem igazán sikerül. A titkos kávéreceptje révén jól menő intézmény tulajdonosa a píárt prímásversennyel akarja erősíteni, ám bizonyára a dramaturgiai egyszerűség kedvéért mindössze két fő jelentkezik. A meglévő zenésznek egyetlen kihívója akad, de az nem akárki. Cigánylány Erdélyből, egy régi, nagy hírű prímás és egy holland hercegnő lánya. A meseközhelyek életközhelyekkel keverednek. A sikeres üzletember fia nem kívánja elődei mesterségét követni, viszont beleszeret a pályázóba. Ezzel a családi konfliktus le is zárul, hogy egy másiknak adja át a helyét. Az ambiciózus kasszírnő, aki szerelmével üldözi a jövendő főnököt, csalódottságában összeszűri a levet a régi prímással, és ördögi tervet eszelnek ki ellene. Hiába nyeri meg a versenyt, zsákjába belecsempészik a féltve őrzött titkos receptet, mintha a konkurencia számára akarta volna ellopni, és természetesen leleplezik. Mindezt azonban nem bohózati egyszerűséggel, vagy akár tragikai pátosszal teszik, hanem egyenesen macbethi transzcendenciával körítve. Boszorkányos varázslatokkal küzdenek a felek, szegény elveszett fiatalember, no meg az eltökélten józan, racionalista papája csak ámul. Hogy egészen pontosan miért ugrálnak bele óriásbékák a Duna-parti szentimentális-bánatos jelentbe, azt nem sikerült megjegyeznem, de nyilván a boszorkányos intrikák következménye ez is.

A szerző mindvégig meglehetős izzadságszag kíséretében működteti fantáziáját, egészen addig, hogy a végén a kasszírnő-boszorkány a fő-fő hadbíró karikatúrájaként jelenik meg, és ítéli halálra a szereplőket. Merthogy az egész játék karácsonyi tűzszünet idején, színházi előadásként folyik le. Maga az előadás talán segíthetne valamit a dolgon. Bagó Bertalan rendezése azonban csak súlyosbítja a helyzetet. A szövegről némi jóindulattal talán feltételezhető, hogy a költői mese és az otromba karikatúra határmezsgyéjén egyensúlyoz. A színpadi kivitel azonban egyértelműen az utóbbi oldalra löki. Vereckei Rita díszlete ugyan alkalmas lehetne valamiféle álomvilág sejtetésére: dimbes-dombos hadszíntérre ereszkednek le a körúti falak, az EMKE mindvégig zöld mezőben áll. A zenekari árok helyén süllyedő hoz fel és tüntet el jeleneteket. Ám a mesés-tündéries-boszorkányos játékstílus sehogyan sem akar kikeveredni. A rendezőhöz szemlátomást közelebb áll a csúfondáros humor. Egyedül Cserhalmi György sejt meg valamit abból, milyen lehetne egy körúti legenda hőse. Tud lebegni a realitás és a mese között mind a szigorú főhadnagy, mind a szigorú apa és üzletvezető szerepében. A szerelmes fiát játszó Nagy Péter azonban mindöszsze mintha bamba álomban élné végig a darabot, a boszorkányos hegedűművészt játszó Fátyol Kamilla meg hiába töltött el sok évet a Maladype társulatában, az ott szerzett gyakorlat nem elegendő egy aránylag összetett figura megalkotásához. Gubás Gabi rutinosan hozza a gonosz, ármányos boszorkányt.

Az előadás legsikerültebb eleme a zene. Horváth Károly színvonalas, eredeti cigányzenéről gondoskodott. Ám az illúziót az is rontja, ahogyan a versengő zenészeket megjelenítik. A színész mellett-mögött játszik helyette egy valódi zenész. A férfi versenyzőt az EMKE zenekarának prímása hangosítja, a nőt meg egy hölgy a bandából. Közülük az igazi prímás az igazi virtuóz. Hiába hirdetik vesztesnek."