"  Kétségkívül nem lenne érdektelen végigkísérni a kávénak, az „értelmesek italának” további útját: fogyasztói válogatósabbá válnak (Voltaire Candide-jában is kávét iszik a főhős: ”... mokkakávét, de igazit és nem holmi batávés indiai keveréket”).

Nem véletlenül írja Montesquieu Perzsa leveleiben-. „Ha én lennék az ország uralkodója, bezárnám a kávéházakat. Mert akik odajárnak, azok veszélyesen forrongó egyéniségekké válnak... Az a fajta részegség, amit a kávé okoz náluk, veszedelmes az ország jövőjére.” (1721-ben, mikor a Perzsa levelek megjelentek, már háromszáz kávéház volt Párizsban.)

Az első párizsi kávéház megnyitásának esztendejében jut el a kávé Bécsbe, nem egészen egy évszázaddal később már csaknem magyar nemzeti kérdéssé válik a Barcsayék által is olvasott Magyar Hírmondóban, amely a kávéval kapcsolatos számos közleményei egyikében e luxuscikk fonákját is meglátván azt tanácsolja, hogy „A Magyarnak is hasznosabb volna a tengeriből (kukoritzából) főtt kávé..., hogysem a külföldi nádmézezett kávé, mely a Körmöczi és Nagy-Bányai aranyokat az ő saját hazájából nemtelenül kiortzázza”.

Mindez azonban önmagában kultúrhistóriai kuriózum lenne; a fecsegő felszín mögött látszólag hallgató mély az, ami tulajdonképpen oly izgalmassá teszi a „kávé-témát”: a felvilágosodás felismeri és kielemzi a kávéban mint élvezeti cikkben a terméket is már, mind kereskedelmi szempontból (mint a Magyar Hírmondóból vett példa is mutatja), mind a termékben foglalt emberi munka szempontjából. S a Felvilágosodás szellemiségének, az azt tükröző Barcsay-vers eszmei hátterének megértéséhez kétségkívül ez visz közelebb bennünket. "